www.evangluth.ro

2024. március. 28., csütörtök

Képgaléria


 

Evangélikus Harangszó

XVI. Barcasági Evangélikus Gyülekezetek Kórustalálkozója.

A Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház ez év április 27-29 között tartotta meg a Reformáció 500 alkalmából szervezett Jubileumi Közgyűlését, melynek keretében mindhárom egyházmegye megszervezte a maga rendes évi közgyűlését. A közös ünneplésre a festői környezetben levő Tatrangon, a brassói egyházmegye legnagyobb lélekszámú vidéki gyülekezetében került sor.

A jubileumi rendezvény utolsó napján került sor a XVI. Barcasági Evangélikus Gyülekezetek Kórustalálkozójára, melynek a sepsiszentgyörgyi gyülekezet adott otthont. Már korán reggel benépesült a templom és a körülötte levő tér, sorban érkeztek a bejelentkező kórusok, és mindenki ott végezte el a bemelegítést, a ráhangolódást, ahol éppen helyet kapott. A harangok „éneke" jelezte az ünnepély kezdetét, melynek hívására mindenki elfoglalta helyét a templomban.

Bevezető áhítatában a házgazda Zelenák József lelkész, esperes a Zsolt 149, 1 alapján a zene az éneklés szeretetére hívta fel a figyelmet. Evangélikus egyházunkban különösen is hangsúlyos az egyházi zene szolgálata - mondta. A zene és az ének nem csupán másodrendű kísérőjelenség az istentiszteleten, hanem annak lényegi része. A „musica sacra" lutheri értelmezése emlékeztet arra, hogy Istennek ez a csodálatos ajándéka igehordozó, igehirdető jelentőségű. A legősibb és legszebb hangszer az emberi hang. Ezért fontos az a munka, melyet az énekkarok egy-egy közösségen belül felvállalnak és végeznek. Szolgálatukra Isten gazdag áldást kérte.

A találkozó mottója a Lutheri idézet volt:"Aki énekel, kétszeresen imádkozik". A műsorvezető Domokos Zsuzsa tanítónő köszöntője után a jelenlevő kórusok sorra mutatták be műsorukat, majd vették át az elismerő oklevelet és a rendező gyülekezet ajándékát. A műsort a sepsiszentgyörgyi „Kantate" gyerekkórusa nyitotta, akik először vettek részt a találkozón. Majd mindenki sorra került: a brassói gyülekezet kórusa, a sepsiszentgyörgyi „Jubilate Deo" kórus, a barcaújfalusi gyülekezet asszonykórusa, az apácai gyülekezet kórusa, és a négyfalusi „Polifónia" vegyes kar. Meghívottként idén a keresztvári református gyülekezet férfikórusa és a kilyéni „Búzavirág" dalkör voltak jelen.

A találkozó végén, a szűknek bizonyuló oltártérben énekeltük a Gyerkó András zenetanár által kiválasztott Szokolay Sándor művet: Áldjuk Isten nagy kegyelmét - mely az Isten iránti hálánkat repítette a Mindenható felé.

A találkozó közös ebéddel ért véget.

Támogatóink: Sepsiszentgyörgy önkormányzata, és a Sepsiszentgyörgyi Evangélikus Egyház.

Zelenák József

lelkész,esperes

Evangélikus Harangszó 21 száma

Evangélikus Harangszó 22 száma

Evangélikus Harangszó 23 száma

Evangélikus Harangszó 24 száma

Evangélikus Harangszó 25 száma

Evangélikus Harangszó 26 száma

Evangélikus Harangszó 27 száma

Evangélikus Harangszó 28 száma

Evangélikus Harangszó 29 száma

Evangélikus Harangszó 30 száma

Evangélikus Harangszó 31 száma

Evangélikus Harangszó 32 száma

Evangélikus Harangszó 33 száma